Köszöntő
2012 október 18. | Szerző: Vállalkozásokosan
Vállalkozni jó, de nem mindegy, hogyan csináljuk. Sokan gondolják úgy, van egy jó ötletük, hajrá, vágjunk bele, és keressünk vele jó sok pénzt. Mások „kényszervállalkozók” lesznek, mert így próbálnak előre menekülni, vagy csak így jutnak munkához, megélhetéshez. Aki már gyakorló vállalkozó, sokszor ugyanúgy nehezen igazodik el a változó törvények, előírások között, mint aki most kezdi a vállalkozói létet. Ezek ismerete mellett egy vállalkozónak jónak kell lennie saját szakmájában, ismernie kell a piacot, „jól” csinálni a dolgait, hogy boldoguljon.
Nem túlzás azt mondani, aki vállalkozik, egymagának kell, kellene rendelkeznie két-három különböző szakma tudásával. Miért? Csak a teljesség igénye nélkül:
Mi legyek inkább? Egyéni vállalkozó vagy alapítsak részvénytársaságot?
Honnan fogom tudni, lesz–e vevő arra, amit el akarok adni, és mennyi?
Valaki megbízna egy nagyobb munkával, milyen szerződést kössek vele, hol tudnék utánanézni a cégnek?
Pénz kell a cégemnek, mennyi hitelt vegyek fel, hogyan derül ki, vissza tudom-e fizetni?
Már megint kaptam egy levelet az adóhatóságtól, már megint mit felejtettem el beküldeni?
Azt mondta a könyvelőm, jövőre legyek kisadózó. Mit jelent ez, honnan tudjam, hogy ez nekem jó lesz?
Reményeink szerint a jövőben itt megjelenő írásainkkal hasznos tanácsokkal tudunk szolgálni azoknak, akik már vállalkoznak, vagy ezt még csak most tervezik.
A következő fő témákkal fogunk foglalkozni: vállalkozás indítása, üzleti tervezés, tanácsok működő vállalkozásoknak, mi a teendő bajba jutott vállalkozásokkal, alapvető adózási és könyvelési tudnivalók. Szeretnénk, ha az általunk itt leírtak segítenék megérteni az eddig amolyan misztikusnak, idegennek érzett gazdasági, jogi fogalmakat, ha hozzá tudnánk járulni ahhoz, hogy tudják, mire kell jobban odafigyelni ahhoz, hogy vállalkozásukat biztonságban tudhassák.
Adózunk, de hogyan?
2012 december 12. | Szerző: Vállalkozásokosan
És az sem mindegy, hogy mennyit. Minden működő vállalkozás egyik rendszeres, és állandó kötelezettsége az adófizetés. Tetszik, nem tetszik, fizetni kell. Nem mindegy azonban, mennyi az annyi. Legyen szó akár induló, akár működő vállalkozásról, van legális lehetőség az adóterhelés csökkentésére. Nem, nem kell egyből off-shore, vagy egyéb, külföldi cég alapítására gondolni. Ennél általában olcsóbb, és hosszabb távon mindenképpen megnyugtatóbb megoldás az adott vállalkozás számára a legmegfelelőbb adózási forma kiválasztása. Az utóbbi években hozzászokhattunk, hogy évről-évre nagymértékben változnak az adó- és járulékfizetési szabályok. Egyrészt változnak a költségként elszámolható tételek, másrészt változik a különböző adónemek esetén fizetendő adók mértéke. 2013-tól olyan új adózási módok kerülnek bevezetésre, mint a kisadózó vállalkozók tételes adója, a KATA, vagy a kisvállalati adó, a KIVA. Lehetőség nyílik majd az áfa pénzforgalmi elszámolás szerinti fizetésére is olyanoknak, akik eddig ezt nem tehették meg. A jövő évtől azok az egyéni vállalkozók is választhatják az átalányadózást, akiknek erre idén nem volt lehetőségük.
Hogyan, milyen szempontok szerint dönthetjük el, melyik adózási forma számunkra a legkedvezőbb?
Általában a két legfontosabb dolog, ami számít, egyrészt mennyi volt, vagy várhatóan mennyi lesz a várható éves nettó árbevételünk, és vállalkozásunk mennyi, és milyen jellegű költséggel dolgozik. Például a KATÁ-t akkor érdemes választanunk, ha nettó árbevételünk nem lép át, vagy csak nagyon kevéssel az évi 6.000.000 forintot. Pénzforgalmi elszámolás szerint akkor fizethetjük az áfát, ha vállalkozásunk nettó árbevétele az előző két, lezárt üzleti évben nem lépte át a 125.000.000 forintot évente, és várhatóan jövőre sem fogja. Az sem mindegy, hogy hány alkalmazottunk van, vevőink cégek, vagy inkább magánszemélyek.
Tipp: ha új vállalkozásba kezdünk, akkor is legyen a tervezés része, hogy várhatóan mennyi, és milyen típusú kiadásaink lesznek, hiszen ezek helyes felmérésével, és a megfelelő adózási mód kiválasztásával már az első évben sokat spórolhatunk. Ne feledjük, év közben nem ugrálhatunk az egyes adónemek között, ezért fontos, hogy szánjunk időt arra, hogy kiválasszuk, várhatóan melyik fogja legjobban megérni.
Ha valaki kevésbé járatos az adótörvényekben, nem naprakész a változásokat illetően, bizony nehezen igazodik el a paragrafusok között. Ezért érdemes vagy könyvelőjéhez, vagy szakértő, ezzel foglalkozó vállalkozáshoz fordulnia, ahol a megfelelő kérdéseket feltéve, adatokat összegezve segítséget kap abban, hogyan adózzon a következő évben. Erre mindenképpen szánjunk az év vége felé egy kis időt, hiszen a zsebünkről van szó: egy néhány milliós árbevételű cég esetén is éves szinten százezres nagyságrendű lehet a teljesen legális, törvény által is elismert, és biztosított megtakarítás, ha számunkra a legoptimálisabb módon adózunk.
Oldal ajánlása emailben
X