Mint ismeretes, idén júliustól kizárólag azokon a helyeken lehet majd cigarettát vásárolni, amelyek erre a most futó pályázaton koncessziós jogot szereztek. Borítékolható, hogy az érdeklődés óriási lesz, hiszen sokak fejében az van, hogy cigaretta, de jó üzlet, hiszen azt mindig fognak venni az emberek, folyamatos kereslet van iránta, szóval ha valakinek van annyi pénze, hogy tudjon nyitni egy ilyen trafikot, az pályázik, és ha nyer, akkor biztosított a megélhetése.
Itt lépett a képbe a mi felelősségünk: ahogy tisztában lettünk a számokkal, tájékoztattuk, aki megbízott minket az üzleti terv elkészítésével, hogy mik a realitások, várhatóan mekkora haszonért cserébe mit vesz a nyakába, milyen kockázatokat vállal, és megkérdeztük, még mindig szeretne pályázni? Ügyfelünk megköszönte a korrekt tájékoztatást, és mondta igen, továbbra is kitart eredeti elképzelése mellett.
Hogy miért írtuk le mindezt?
Azért, hogy lássák, tudják, ilyen esetben egy tanácsadónak nem az a dolga, hogy lelkesen bólogasson, és tapsoljon ahhoz, amit az ügyfél elképzelt. Hanem az is, hogy felhívja a figyelmét a várható veszélyekre, arra, hogy esetleg adott formában nem érdemes belekezdeni abba, amit elképzelt. Tudjuk, sok embernek nem lesz szimpatikus az, aki összetöri az álmát, rávilágítva annak gyenge pontjaira, megvalósíthatatlanságára. Mégis javasoljuk, vállalkozásuk indítása előtt keressenek fel egy tanácsadót, aki segít döntést hozni, és fel tudja tárni azokat a kockázatokat, veszélyeket, amikre –gyakorlat hiányában- sokan nem is gondolnának.